Brazília - Észak-Korea
Dávid és Góliát csatálja volt ez eltekintve a végkifejlettől, hogy Góliát végül győzött de azért a kis komcsik megrángatták a brazil medve bajszát, hogy teljes képzavarral éljek.
A meccs elején a himnuszok alatt olyan jelenségre lettem figyelmes melyet még életemben nem láttam, mégpedig azt, hogy az egyik játékos sírt a himnusz alatt. Az egyik észak-koreai. Kissé meglepő volt, hogy a meccs előtt ilyen érzékenyen érinti és csak őt ez a dolog. Aztán eszembe jutott,hogy ez a kommunista korea és lehetséges, hogy az életükért játszottak, és szegény ezért volt olyan kétségbe esett, hogy miért pont a Brazilok miért ? De ennél sokkal valószínűbb, hogy hithű kommunista.
A mérkőzés úgy kezdődött ahogy várható volt Brazília diktálta a tempót a komcsi koreaiak pedig próbáltak védekezni. Mi az, hogy próbáltak ! Sikeresen tették 1 félidőn keresztül. Nagyon fegyelmezetten alkalmazkodtak a Brazilokhoz akik nem nagyon tudtak ezzel mit kezdeni. Ennek oka volt az többek közt,hogy Kaká abszolút formán kívűl volt. A kreativitás szikrája sem csillant meg amikor nála volt a labda. De amikor nem volt nála, akkor sem. Nem tudta szervezni a játékot, egyénileg se tudott helyzetbe kerülni, csak szenvedett. Más játékos nem nagyon tudott szervezni és nem is próbált. Kakától vártam volna, hogy alkosson valami igazán brazilosat, egészen konkrétan " Kakásat " de várhattam ..... Ezért nem lehet otthon hagyni Ronaldinho-t például. Oké,hogy nem ez volt élete szezonja Dinho-nak de nem is a legszarabb szezont tudhatja maga mögött és könyörgöm csak egy AC Milan-ban játszik, és ha az a Felipe Melo aki mindenidők legszarabb Juventusával a hetedik helyen végzett befér a keretbe ráadásul kezdő akkor nekem senki ne magyarázza meg, hogy Ronaldinho-nak nincs ott a helye a VB-n. Következésképp nincs szervező játékos a selecao-ban, illetve nincs meg a váratlan húzások nagymestere ( Pista bácsi ).
Az első gól mely sikeresen áttörte a kommunista védelmet, az Maicon váratlan húzásának és gyönyörű hibátlanul eltalált lövésének köszönhető az 55-ik percben. Ez volt az egyetlen váratlan húzás a braziloktól de ebből minimum egy tucat kellett volna és nem Maicon-tól aki egy szélső védő hanem a már említett Ronaldinho-tól illetve Kaká-tól.
A második gól Robinho forintos labdájából született melyet Elano belsőzött be sakk-matt helyzetben. Szép akció. Ilyeneket várunk a braziloktól. De nem egyet, nem kettőt hanem minimum tizenkettőt egy meccsen.
A harmadik gól a vége fele született, É-Korea betalált ! Kissé elkényelmesedtek a brazilok és a vörös proletárok büntettek.
Összegezve Brazília aki mindig a VB esélyesek közé tartozik, nem kell bemutatni őket óriási erőt képviselnek, csak úgy mint az eddig pályára lépett nagy csapatok - Németországot leszámítva - nem nyűgöztek le. Ez tőlük nekem kevés. Hozták a kötelezőt megvan a 3 pont. No de kérem !? Brazília- Észak-Korea 2-1 ? jó, jó de valahogy azért érezzük, hogy ennél nagyobb arányú győzelem lett volna az elvárható és talán szórakoztató. Ennek ellenére nem volt rossz a meccs. Bár vakok közt félszemű a király.
Észak-Korea komoly hittel és munkás akarattal játszott, személy szerint sokkal kevesebbet vártam tőlük, a braziloktól meg sokkal többet .... Kiváncsian várom, hogy mi lesz az Észak-Koreaiak sorsa a továbbiakban.
Erre vajmi kevés esély van, lényegében 0 de kiváncsi lennék egy Észak-Korea vs. Dél-Korea mérkőzésre. Már csak azért is mivel a két ország nem ismeri el egymást. Érdekesség,hogy az egyik É-Koreai játékos kettős állampolgár. Igen, van Észak és Dél-koreai útlevele is. Mégis "hazátlan" mivel az egyik nem ismeri el a másikat. Érdekes helyzet.
További érdekesség, hogy a meccs játékvezetője magyar, Kassai Viktor volt és két segítője is kis hazánk szülötte. De a legnagyobb érdekesség, hogy jól vezették a meccset.
Brazlília - Észak Korea 2-1